Weöres prózája

Weöres Sándor           litera.hu

Weöres Sándor litera.hu

Este a teraszon

     Azért ültem ide, mert talán az utolsó szép, őszi nap estéje. Weöres összegyűjtött művei közül a prózai kötetét lapozgatom. (Egybegyűjtött prózai írások, Helikon, 2011) E nemben is megállta volna a helyét a legnagyobbak között. Jó olvasni mindjárt az első írását, egy novellát (!). Címe Halálos.   Ady-ismerő költőre vall Halálosnak nevezni egy falut. (Persze minden emberi településre ráillik ez az elnevezés.) Egyébként nem finomkodik:   „A szél besziszeg a deszkakóter résein.” Milyen régen hallottam a kóter szót. Ízlelgetem a szavakat: csimota, lasponya, berkenye. Vagy: fel lehet tenni „düddő” kérdést, és „bekászálódott a kaszás” hozzájuk.  Minden megéled Weöres képzeletében. A „zörgős” nem más, mint a csontváz halál.
     A második írás (A király menekül) már kevésbé kidolgozott. Kis kalandos történet az ágrólszakadt földművesről, aki meg akarja menteni XIV. Lajos életét. A szántó-vető szembeszáll a királyt kereső jakobinusokkal. Mindig vannak hűséges emberek is: ahogy Madách nagy művének párizsi színében a márki és lánytestvére (Éva) mondja:

„Az elhagyott oltárnak is lehet
Mártírja. Óh, Danton, magasztosabb
Kegyelettel óvni a romot,
Mint üdvözölni a felkelt hatalmat;”

     Persze Weöres története egyáltalán nem felemelő, inkább komikus: a paraszt a polgármester íróasztalának lábtartójába bújik. Onnan fenyegeti pisztolyával, hogy az az ő szája íze szerint beszéljen a királyra vadászókkal: húzni az időt, hátha egérutat nyer.
     A következő kis írásnak a címe: Messalina (Egy rabszolga naplójából). Ismerősen cseng a név. Homályosan érzem, hogy valamiféle gonosz szándék tapad e névhez, vagy végzetes összeesküvésbe keveredett a hősnő. Az is lehet, hogy áldozatul esett valaki bosszúvágyának.
     Igen, jól sejtem: az annalesek arról számolnak be, hogy Messalina kihívóan kéjvágyó asszony volt, s kicsapongó életet folytatott. Nem tudna erről senki, ha történetesen nem lett volna Claudius császár harmadik felesége. Úgy hírlik, semmibe vette, megalázta, megcsalta császári férjét, s ezért kellett meghalnia.
     Weörest persze nem a történelem érdekli, hanem Messalina jelleme, gátlástalan viselkedése. Egy kis rabszolga szemével látjuk a császárné szerelmi játékait. (Mindig másként cselekszik, mint ahogy elvárható lenne.) Aztán jönnek a katonák:
     „A palota nyugati szárnya égett, vér folyt a lépcsőkön, a rabszolgák tömegesen szökdöstek el és a palotát körülfogták a praetoriánusok.

- Halál Messalinára! – üvöltött a nép.”

     Messalina önkezével vet véget életének, ez volt a legokosabb tette, mondja a kis rabszolgafiú. Talán csak ő látta közelről, hogy remegett a félelemtől. A félelem motívuma sokszor felbukkan a most még gyerekcipőben járó költő írásaiban. Tévedés, hogy apolitikus volt. Nagyon is jól látta – kénytelen volt -, mi zajlott le a XX. században.
      Költő voltát nem tudja megtagadni. Például a nappalról és az éjszakáról így ír:

„Ó Nap, ki megragyogtatod mindazt, amit látni kell – te áldott!
Ó Éj, ki eltakarod mindazt, amit nem kell látni – te áldott!”

     Kamasz korát meghazudtoló bölcsességgel ír a nőkről: „A nők akkor a leggyengébbek, amikor erősek akarnak lenni és akkor a legerősebbek, amikor gyengék akarnak lenni.”

Messalina     pt-wikipedia.org

Messalina pt-wikipedia.org

(Atyaisten, még csak a 25. oldalnál tartok . Ráadásul egy írást kifelejtettem. Négyszáz oldalas a könyv!)
                                                                2011. október 6.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.