Spiró György egy novellájáról

     Az Ikszek óta (1981) kedvencem. Rájöttem, hogy amit a régi Lengyelországról ír, az tökéletesen ráillik a magyar viszonyokra.
     Okos író, szereti a sarkos, végletes, megdöbbentő megfogalmazást, de csak azért, mert ő végiggondolja a dolgokat…
     A Kémjelentés c. kötet (2011) novellái pontos képet adnak arról a rendszerről, mely szocializmus néven vonult be a történelembe. Megismerjük azt a finom szövevényt is, melyet családnak, rokonságnak nevezünk. Jellemek, szituációk sokaságába tekintünk be, s nem utolsó sorban egy okos és bátor ember sorsába, töprengéseibe, tapasztalataiba.
      Idősebb korban szereti az ember felidézni a legkorábbi emlékeit. Erről szól a kötet első novellája, a Kocsiút éjjel című. Egy szép Ady-vers is bevillanhat az emlékezetünkbe, de az túlságosan filozofikus Spiróhoz képest. Spiró elbeszélése azért sejtelmes és ködös, mert egy gyermek szemével érzékelteti az éjszakai autózást, melyhez csupán felnőttként kereshet racionális magyarázatot.
      A gyermek is érzi, bár nem érti, azt a különös fenyegetést, mely áthatotta az akkori életet: az anya „mindig ideges, ha apa késik…” Vagy: a rádió gombját nem szabad csavargatni „nehogy a folyosón meghallja valaki, hogy azt hallgatjuk, ami nem magyar.”
     Az autóút leírása jelképes erejűvé válik: „Olyan az egész, mintha egy alagútban haladnánk, de ennek az alagútnak nincs vége. Néha azt érzem, hogy nem is haladunk, csak állunk és ringatózunk, és odafönt cikáznak valami halvány fények az alagút tetején, (…) Mintha mesébe kerültem volna, de nem félek a sötéttől, nem jönnek a gonosz szellemek, mint máskor éjszakánként szoktak, mert ott ül mellettem az apám és az anyám…”

     Szinte hihetetlen: az ötvenes évek elején „spanyolosok” (önkéntesek, akik részt vettek a spanyol polgárháborúban a köztársaságiak oldalán) találkoznak a csehszlovák határtól nem messze. A közös múlt erősebb minden pártfegyelemnél, félelemnél.
     S mért vesz rész ebben a bizonytalan kimenetelű kalandban az apa, aki nem hősies alkat? „Ötvenkilenc év múlva kezdem sejteni, mi mozgathatta apámat. Szégyellte, hogy nem harcolt a spanyol polgárháborúban. Biztosan hívták őt is, ő pedig valamilyen kifogással kibújt, és nem halt hősi halált, mint a többség.”  (Ma azt szégyellem, hogy csatlakoztam valamihez.)

      Az ember mindig ugyanazokat az utakat járja, de árván, s ezért sosem lesz könnyebb: „Vác után észak felé kanyargós, kátyús, szűk az országút, fák szegélyezik, és nappal is olyan, mint egy hosszú, sötét, félelmetes alagút.”

litera.hu

litera.hu

 

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.