Spiró György: Az Ikszek

     „Arra való az irodalom, hogy ne érezzük magunkat magányosnak, és megtapasztaljuk azt a sokszor keserű, de alapvetően mégis felemelő érzést, hogy olyan szörnyű helyzetben, mint amilyenben most éppen mi vagyunk, voltak már mások is; amint ezt megérezzük, helyzetünk máris kevésbé reménytelen.”
     Az idézet a Magtár c. Spiró-gyűjtemény (2012) borítójáról való, s illik az 1981-ben megjelent, „asztalt beszakító” nagyregényére is. „Rólunk szól a mese”, gondoltam már akkor is, amikor először olvastam. Spiró Boguslawskiban, a színészben olyan alakot teremtett, akire föl lehetne nézni:
     „Az lenne az igazi, ha szobor lennél, és mi a szobrodhoz zarándokolhatnánk enyhülésért, lelki vigaszért. (…) Biztos te is csak ember vagy … de olyan jó volna érezni, hogy van valaki előttünk és fölöttünk, aki több, mint mi lehetünk, mint ami az ember lehet.” (213)

Wojciech Bogusławski, 72 évesen                  hu wikipedia.org

Wojciech Bogusławski, 72 évesen,  hu. wikipedia.org

     A regény főszereplője, Wojciech Boguslawski (1757-1829) „a lengyel színház atyja”, 1814-ig a Nemzeti Színház igazgatója volt. 1815-ben a bécsi kongresszus újra felosztotta Lengyelországot. Északnyugati részét Poroszország kapta, területének zöme Lengyel Királyság néven Oroszország része lett. (Krakkót „szabad várossá” nyilvánították.) A helyzet különlegessége az, hogy a cár „a lengyelekre bízta az önleszámolást.” (Kis Pintér Imre)
     Kik is tulajdonképpen az Ikszek? A hatalom meghosszabbított kezei, eszközök, akik megjelentetett kritikájukkal eldönthetik a színház sorsát. Már előre megírják a bemutatóról a bírálatot. De jellemző a hosszú hatalmi játszmára, hogy a végén ők is fölöslegessé válnak…

     Sok szép részlete van, mely önállóan is megállná a helyét. Itt van például annak az antikváriusnak a története, aki nem tud olvasni, mégis olyan jól ismeri a könyveket. Még az idegen nyelveket is felismeri:
  "- Honnan tudja, melyik könyv van angolul, és melyik, mondjuk németül?
  Gecel mosolygott.
  - A német könyvekben kis rovarok mászkálnak – mondta -, csúnya, szálkás rovarok, iszonytató kis rovarok.
  - Ez igaz – mondta Boguslawszki -, de hogyan különbözteti meg az angol és a francia könyveket?
  - A francia könyvekben hosszabbak a szavak – mondta Gecel.
  - Meg hát a kötésükről, a súlyukról is meg lehet állapítani… A francia könyvek nagyképűek, Mester. Főleg mostanában.”  (266)

Egy másik érdekes rész Boguslawski álmát meséli el, amikor a városparancsnokságon tett látogatása után találkozik Molière-rel. Beszélgetésük nem nagy ívű eszmecsere, csupán játékos pengeváltás:
  „ – Na igen – mondta Boguslawszki – voltaképpen megnyugtató lehet számodra, hogy az alaphelyzetek a halálod óta is milyen szépen ismétlődnek.
  Molière titokzatosan mosolygott.
  - Csakhogy – folytatta Boguslawszki – ma másképpen kellene eljátszani a darabot: Tartuffe-nek van igaza, és nem az őt körülvevő hülyéknek. Ezt te még nem tudtad, kedves Jean-Babtiste.”  (545)

     Az utolsó lapokon Fiszer kései levelét olvashatjuk, aki huszonévesen lesz famulusa Boguslawskinak, de később emigrál, és drámaírói tehetségét nem tudja kibontakoztatni. Írása a Boguslawski utáni állapot szellemi rajza, önmardosó vergődés:
     „Egemből az istenek kivesztek, s én most Önt , jobb híján mégis magam fölé hamisítom – Ön kibírta enélkül. Hogyan?! (törölve)
az én tudatom? Tébolydában élünk; én csak egy vagyok a számtalan más örült közül; magántébolyom is MÁS az én szememben: úgy teszek, mintha kívül létezne a normalitás birodalma (holott belátom, tudom, élem: nincs, nem volt, nem lesz soha)”  (640)

     A Molière-rel folytatott beszélgetés után elbúcsúzunk Boguslawskitól, aki megbetegszik, és hamarosan meghal. Azonban a Magtárban Spiró megírja a valóságot: Boguslawski még tíz évig él, és besúgója lett Rozniecki tábornoknak, a titkosszolgálat vezetőjének. Így kerek a világ. 

Molière, Coypel festménye, 1730     hu.wikipedia.org

Molière, Coypel festménye, 1730    hu.wikipedia.org

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.