Márai: Halotti beszéd

Látjátok feleim, szem'tekkel, mik vagyunk:
Por és hamu vagyunk.
Emlékeink szétesnek, mint a régi szövetek.
Össze tudod-e még rakni a Margit-szigetet?...
Már minden csak dirib-darab, szilánk, avitt kacat.
A halottnak szakálla nőtt, a neve számadat.
Nyelvünk is foszlik, szakadoz és a drága szavak
Elporladnak, elszáradnak a szájpadlat alatt.
A "pillangó", a "gyöngy", a "szív" - már nem az, ami volt,
Amikor a költő még egy család nyelvén dalolt
És megértették, ahogy a dajkaéneket
A szunnyadó, nyűgös gyerek álmában érti még.
Szívverésünk titkos beszéd, álmunk zsiványoké,
A gyereknek Toldi-t olvasom és azt feleli: oké.
A pap már spanyolul morogja koporsónk felett:
"A halál gyötrelmei körülvettek engemet!..."
Az ohioi bányában megbicsaklik kezed,
A csákány koppan és lehull nevedről az ékezet.
A tyrrheni tenger zúgni kezd s hallod Babits szavát,
Krúdy hárfája zengi át az ausztrál éjszakát.
Még szólnak és üzennek ők, mély szellemhangokon,
A tested is emlékezik, mint távoli rokon.
Még felkiáltasz: "Nem lehet, hogy oly szent akarat..."
De már tudod! Igen, lehet!... És fejted a vasat
Thüringiában. Posta nincs. Nem mernek írni már.
Minden katorga jeltelen, halottért sírni kár.
A konzul gumit rág, zabos, törli pápaszemét,
Látnivaló, untatja a sok okmány és pecsét. -
Havi ezret kap és kocsit. A Mistress s a baby
Fényképe áll az asztalán. Ki volt nekik Ady?
Mi volt egy nép? Mi ezer év? Költészet és zene?
Arany szava?... Rippl színe? Bartók vad szelleme?
"Az nem lehet, hogy annyi szív..." Maradj nyugodt. Lehet.
Nagyhatalmak cserélnek majd hosszú üzenetet.
Te hallgass és figyelj. Tudjad, már él a kis sakál,
Mely afrikai sírodon tíz körmével kapál.
Már sarjad a vadkaktusz is, mely elfedi neved
A mexikói fejfán, hogy ne is keressenek.
Még azt hiszed, hogy élsz?... Valahol?... És ha máshol nem is,
Testvéreid szívében élsz?...Nem, rossz álom ez is.
Még hallod a hörgő panaszt: "Testvér testvért elad..."
Egy hang aléltan közbeszól: "Ne szóljon ajakad..."
Egy másik nyög: "Nehogy ki távol sír a nemzeten..."
Még egy hörög: "Megutálni is kénytelen legyen."
Hát így. Keep smiling. És ne kérdjed senkitől: miért?
Vagy: "Rosszabb voltam mint ezek?..." Magyar voltál, ezért.
És észt voltál, litván, román...  Most hallgass és fizess.
Elmúltak az aztékok is. Majd csak lesz, ami lesz.
Egyszer kiás egy nagy tudós, mint avar lófejet,
A rádióaktív hamu mindent betemet.
Tűrd, hogy ember nem vagy ott, csak osztályidegen,
Tűrd, hogy ember nem vagy itt, csak szám egy képleten,
Tűrd, hogy az Isten tűri ezt s a vad tajtékos ég
Nem küld villámot gyújtani, hasznos a bölcsesség.
Mosolyogj, mikor a pribék kitépi nyelvedet,
Köszönd a koporsóban is, ha van, ki eltemet.
Őrizd eszelősen néhány jelződet, álmodat,
Ne mukkanj, mikor a boss megszámolja fogad.
Szorongasd még a bugyrodat rongyaidat, szegény
Emlékeid: egy hajfürtöt, fényképet, költeményt -
Mert ez maradt. Zsugorian még számbaveheted
A Mikó utca gesztenyefáit, mind a hetet,
És Jenő nem adta vissza a Shelley-kötetet,
És már nincs, akinek a hóhér eladja a kötelet,
És elszáradnak idegeink, elapad vérünk, agyunk,
Látjátok feleim szem'tekkel, mik vagyunk?
Íme, por és hamu vagyunk.

                                (Posilippo, 1950)

Egy polgár vallomásai

Hallgatni akartam

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.