Kertészről Németországban

A Sorstalanság egy méltatásáról – Die Zeit, 2012. aug. 2.

Nagy Marcell          filmkultura.hu

Nagy Marcell          filmkultura.hu

     Az 1945 utáni európai regényirodalmat tekinti át a Die Zeit összeállítása. Három magyar kapott helyet ebben az előkelő névsorban: Kertész Imre, Esterházy Péter és Nádas Péter. Másképpen: a Sorstalanság, a Harmonia Cælestis és a Párhuzamos történetek.
     A sorban első a Sorstalanság. A mű 1975-ben jelent meg, és évtizedekig vasfüggöny zárta el Európától, mígnem 1990-ben németül is megjelent a Rütten & Loening Kiadónál. Ez a fordítás azonban nem bizonyult hitelesnek, annál inkább a Rohwoltnál 1996-ban megjelent, Christina Viragh által készített új fordítás. (A fordítónő, aki maga is író, családjával 1960-ban emigrált, Luzernben telepedett le, ma Rómában él.)
     Iris Radisch nem áll egyedül azzal a véleményével, hogy Kertész műve teljesen elüt a holokausztról szóló regényektől. Egy 15 éves fiú szemével látjuk az akkori világot. El kell felejtenünk, mit tudunk 6 millió meggyilkolt zsidóról, a rámpáról (Somlyó), a szelekcióról, a gázkamrákról és a kéményekről. Olvassuk a könyvet, és átéljük, hogy merül bele hősünk lépésről lépésre az őrületbe, hogy száll be a vagonba, halljuk, hogyan záródnak az ajtók, írja Iris Radisch, s a fiú nem tudja, mi fog történni akkor, ha kinyílnak.
     A sorstalanságtól, véli Kertész, a modern társadalomban nem tudunk megmenekülni. De van boldogság a legsiralmasabb boldogtalanságban is. Nem az a boldogság, mely naponta ezer hamis ígérettel lépre csal, hanem „amikor az élet képein egy futó pillanatra átüt a létezés meghökkentő ténye, s a színeket átszínezi az igazi szín.” (Valaki más, 2002. 105. old.)
     Ezt a pillanatot az egyszerűség kedvéért nevezzük a felismerés boldogságának, fejezi be írását Iris Radisch.

 

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.