Mérleg és köszöntő, 2015

     A harmadik évet zárom a wordpressnél. S a számok azt mutatják, hogy ebben az évben is nőtt az érdeklődés az Útrakelő irodalom iránt. Sokasodnak a cikkek is. Belekontárkodtam a képzőművészetbe és a zenébe is. Azért írok az utakról (meg egyáltalán), hogy megőrizzem, ha töredékes formában is, élményeimet.

                          Néhány szám:

                                   Összes látogatás:

                                   2013.   8797
                                   2014: 15467
                                   2015: 22240

                          Napi átlag

                                   2013: 25
                                   2014: 42
                                   2015: 61

     Hogy mit hoz a 2016-os év? Bár tudnám! Tandori írta valahol, legalább egy olvasóm legyen!

      Az a tervem, hogy kevesebbet írok, viszont jobban elmélyülök az aktuális témában. Ez nem fog rögtön jelentkezni, az elmélyüléshez idő kell.

      Most két hét szünet következik. (Legfeljebb egy-két verset teszek fel.) Öt éve egyetlen hetet sem hagytam ki. (Korábban két év a blogspoton, onnan a fontosabb dolgokat átmásoltam ide.)

      Megköszönöm a figyelmet, különösképpen a hozzászólást, egy Petőfi-verssel kívánok mindenkinek kellemes ünnepeket, sok vendéget és boldog újesztendőt.

                               Az év végén

                     Indulsz, pályavégezett év
                     Menj... de várj, ne menj magad,
                     Sötét van a másvilágba'.
                     Jó lesz egy kis égő lámpa:
                     Vidd magaddal dalomat.

                     Megpendítem, régi lantom,
                     Megpendítem húrjaid;
                     Már régóta vagy te nálam,
                     Sokat szóltál... megpróbálom,
                     Tudnál-e még valamit?

                     Ha valaha szépen szóltál,
                     Most legyen szép éneked;
                     Légy méltó neved hiréhez,
                     Tedd még ünnepibbekké ez
                     Ünnepélyes perceket.

                     És ki tudja? tán utósó,
                     Legutósó lesz e dal;
                     Tán ha téged most leteszlek,
                     Többé majd föl sem vehetlek,
                     Hangod, életed kihal.

                     A hadistenhez szegődtem,
                     Annak népéhez megyek;
                     Esztendőre hallgat a dal,
                     Vagy ha írok, véres karddal
                     Írok költeményeket.

                     Zengj tehát, zengj, édes lantom,
                     Zengd ki, ami benned van,
                     Szólj vadúl, és szólj szelíden,
                     Ragyogóan és sötéten,
                     Szomorúan és vigan.

                     Légy vihar, mely haragában,
                     Ősi tölgyeket szakít,
                     Légy szellő, mely mosolyogva
                     Csendes álomba ringatja
                     A mezők fűszálait.

                    Légy tükör, melyből reám néz,
                    Egész, egész életem,
                    Melynek legszebb két virága
                    A mulandó ifjuság s a
                    Múlhatatlan szerelem.

                   Adj ki minden hangot, lantom,
                   Ami benned még maradt...
                   A nap is midőn lemégyen,
                   Pazarolva földön égen
                   Szétszór minden sugarat.

                   S szólj erősen, lantom, hogyha
                   Már utósó e dalod;
                   Hirtelen ne haljon ő meg!
                   Zengjék vissza az időnek
                   Bércei, a századok.

                                Debrecen, 1848. december

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.