“Van-e szavad, mely tisztább, mint a harmat?” (JF)

 JF

      „Fáj az istent roncsokban látni…”, írta Juhász Ferenc Ady utolsó fényképére.
      Tegnap (dec.2) éjfél előtt 88 éves korában meghalt Juhász Ferenc, aki a kortárs költők közül - Nagy László mellett - talán a legfontosabb volt a kis gimnazista számára. Kivételes tehetséggel áldotta meg a sors, s mintha életének alakulása szimbolikus jelentőséggel bírt volna.
      Tragikusnak látta korát, mégis bizalommal fordult a jövő felé. Olyan szerepet vállalt, mely fölött lassan eljárt az idő:

           „Vétkeinket te sohasem takartad,
            de van-e szavad, amely újulást hoz?
            Van-e szavad, mely tisztább, mint a harmat
            és hazát teremt, vagy világot átkoz?
                                    (Elkésett üzenet)

Centauri. A történelem menete.

      „Váratlan és oda nem illő bejelentéseinek egyike így hangzott:
- Már nem jövőkutató vagyok – és kivárt.
- Hát akkor mi a franc? – kérdezte valaki.
- Káoszkutató – válaszolta határozottan Bróm úr…”
                               (Kék angyal, 183. old)

Egyház és egyház

      Mindig különleges élmény, ha a művészeti ágak találkoznak. Jó példa erre, amikor a költészet kellő áhítattal jeleníti meg az építészetet:

                  „Gyűlöli az egyház, mely fölnevelt,
                   Az érzéki bájt, nem tűr szobrokat,
                   Egyet tisztel a testetlen Igét.
                   Mit éreztem, mikor a templomokba
                   Beléptem, hol égi muzsika szállt le,
                  És alakok tékozló sokasága
                  Tört elő a falból s a boltozatból,
                  S a legdicsőbb, a legmagasztosabb
                  Ott nyüzsgött káprázó szemem előtt;
                  Mikor láttam mindazt, mi isteni,
                  Az angyali üdvözletet, Urunk
                  Születését, a Szűzanyát, leszálló
                  Szentháromságot, mennybemenetelt,
                  S mikor láttam pompájában a pápát,
                  Míg nagymisét mond, s megáldja a népet.
                  Mit ér a fényes ékkő és arany,
                 Mely díszíti a föld királyait!
                 Égi ragyogás csak őt övezi.
                 Az ő háza a mennyek birodalma,
                 Mert nem e világból valók e formák.
                (Mortimer vallomása a Stuart Máriából. Schiller, 1800, ford. Kálnoky László)

Sybill

     Az évek során megszerettem az operettet, mert olyan könnyedén és mulatságosan tart tükröt esendő mivoltunknak, s annak a kelet-európai kasztrendszernek, melyet társadalomnak nevezünk.
      Amikor a nagyherceg a feleségétől bocsánatot kér, így fogalmaz: egy regényben olvastam egy, számomra eddig ismeretlen szót: hibáztam.
      Oroszországban játszódik a történet, s a szálloda halljában feltűnik egy medve, s átsétál a színen. Magyarázat nincs, talán csak annyi: minden megtörténhet. (Kis borzongás fut át a nézőtéren.)

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.