Szeptember, 2011

Budai séták

     Ebben az évben azt mondták, nem kell bemennem az iskolába. Örök szabadsággal ajándékoztak meg.

     Egy alkalommal sokat kerestem Gül Baba türbéjét. Sejtettem, hol lehet (egyszer már voltam ott), de mégis eltévedtem. Most okosabban jártam el, térképpel a kezemben indultam útnak a Margit hídtól, s hamarosan előbukkant a sírkápolna, a félhold, a szobor. Gül Baba 1541. szept. 3-án hunyt el Budán. A mohamedánok ma is szentként tisztelik. A bektasi szerzetesek, akik közé tartozott, híresek voltak rózsaszeretetükről, természetszeretetükről. Szép-szép, de ők a haddal jártak, a harcosok nyomában. (Ők szolgáltatták az "ideológiát".)  Maradtál volna otthon, Gül Baba!
     Jaj, de akkor Zrínyi Szigeti veszedelme sem született volna meg! Például a következő sorok, melyekben a nagy Mindenható a magyarok megjavulása esetén így fenyegette meg a „pogány ebeket”:

     „Jaj, török, néked, haragom vesszejének!
      Te vagy, de eltörlek, ha ezek megtérnek.”
                                     
  (Szigeti veszedelem)

     Véletlenül vettem észre a Márai-emléktáblát a Rómer Flóris utca. 28 szám alatt. Az író, akit a nem létező polgárság legnagyobb írójának tartanak. A háború alatt a Kaland c. darabjával sokat keresett, azt írja Naplójában, hogy „a pénzzel nem tudtam akkor mit csinálni. Zárda utcának nevezték akkor, most azt hiszem Rómer Flóris utca, ott a 28-as számba vettem egy kis öröklakást. Egészen kicsi, (…) egyszobás lakás volt. Úgyhogy az megmaradt, az sértetlen maradt, a Mikó utcai elveszett.”

     Elgondolkodva mentem tovább a Józsefhegyi utca felé, ahol valamikor Illyés Gyula lakott. Jártam ott, abban a szép villában, beszélhettem a nagy költővel, akit ma nem becsülnek kellőképpen. Mi lehet ennek az oka, talán a költői szerep – a közösség képviselete – vált korszerűtlenné? Vagy hogy – egyáltalán – kapcsolatba került néhány politikussal? Magyarországon a politika olyan mélyre süllyedt (lásd az egész 20. századot), hogy végzetes hibát követ el az az író, aki valamilyen módon közel kerül a hatalomhoz. Ötszáz év múlva persze tökéletesen mindegy lesz, hogy ki hogyan nyilatkozik Illyésről. Ez vigasztal.

     Megmaradnak a nagy versek:

      „Őszül hajam, mélyülnek a redők.
       Több egyre köröttem a fiatal.
       Vakoskodván érzek szomjú erőt,
       legyek a legmesszelátóbb magyar.”
                           
(Számadó)

 (Utólag látom Berszán Gábor honlapján Márai összes vélekedését Illyésről: berszangabor.hu)

               2011. szeptember 3.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.