Luther (2)

     Több mint száz évvel Descartes előtt mondhatta volna Luther: „Olvasom, tehát vagyok”. Olvasom, mármint a Bibliát. S mivel a pápának egy szavát sem tartalmazza az Írás, ezért ő a legkevésbé sem mérvadó: Isten nem közölt semmit a pápáról. Az evangélium nem ismer egy pápát sem, folytatja fejtegetését Sloterdijk.

                                                                 *

     Az Istenhez mások megtalálták a közvetlen utat: ez volt a misztika. Luther azonban az Írást helyezte első helyre: ez az igazi közvetítő Isten és a lélek között.

     Továbbmenve: egyedül az isteni kegyelem menti meg az embert, s egyedül a hit védelmezi. A hit és az olvasás ugyanaz.

                                                                *

     A kis wittenbergi szerzetes hatása abból fakad, hogy az evangéliumot behatóan tanulmányozta. Sloterdijk Nietzschét idézi: „Mindenekelőtt a művekhez fordulj! A hozzátartozó ’hit’ majd megjelenik – ebben legyetek biztosak!”

                                                               *

     Vegyünk akkor egy fontos tételt a 95-ből:       

    „Láthatjuk, hogy a pokol, a purgatórium és menny úgy különbözik egymástól, mint reményvesztés, a kétséggel küzdés és a biztonság.” (16.)

     A hívő, ha megbánta bűneit, kiemelkedik a reményvesztés állapotából, s a „kétséggel küzd”, már itt a földön a purgatóriumban van. A kétséggel való küzdés a menny előszobája.

                                                              *

     Sloterdijk így összegez: Luther zseniális tette, hogy a középkor találmányát, a tisztítótüzet a mindennapi életbe integrálta. Bár

     „senki sem biztos a maga töredelmének valódisága felől, még kevésbé a következmény: a teljes elengedés felől.” (30.)

     Visszaérkeztünk tehát az isteni kegyelemhez. Erről legközelebb.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.