Luther (1)

     

     "Tebenned bíztunk eleitől fogva" A 90. zsoltár első sora áll a kis rákosligeti református templom falán, ahová nagymamám kezét fogva beléptem. Az evangélikusok erődítmény jellegű templomán, a kapu fölött viszont Luther zsoltárparafrázisának (46.) első sora olvasható: "Erős vár a mi Istenünk". Ez a mondat önmagában is nagy hatású, később József Attila műfordításai közt is rátaláltam:

                     Erős vár a mi Istenünk,
                     Kemény vasunk és vértünk.
                     Ínségben együtt van velünk,
                     Megvált és harcol értünk.
                     Kél az ősi rossz,
                     Bajvető gonosz,
                     Csel vad fegyvere,
                     Erőszak ővele,
                     A földön ő az első.

                     Önnön erőnk csak délibáb
                     És bizony esnénk esten.
                     De harcba küldte Egy Fiát
                     Értünk maga az Isten.
                     Kérded-é, ki az?
                     Jézus, az igaz.
                     Sok had, Egy a fő,
                     Nincs Isten más csak Ő,
                     Krisztus a Győzedelmes.

                     S ha földön ördög nyüzsgene
                     És elnyelni akarna,
                     Meg nem riadnánk - ellene
                     Győz hitünk diadalma.
                     A világi úr
                     Tombolhat vadul,
                     Semmit sem tehet,
                     Ő megítéltetett.
                     Megrendül egy szavunkra.

                     Él, áll az ige igazul,
                     Akárki vesse-hányja.
                     Táborainkra száll az Úr
                     Szent Lelke, adománya.
                     Jóhír, nő, család,
                     Jószág, test, világ
                     Veszhet, vihetik
                     Veszendő kincseik', -
                     Miénk marad az ország.
                                          (József Attila fordítása)

     Luther alakjával különféle útjaim során sokszor találkoztam. A legfontosabbak: tizennyolc éves koromban a lerombolt drezdai Frauenkirche előtt magasodott elpusztíthatatlannak tűnő szobra.
     A wittenbergi Vártemplom kapuján megpróbáltam kisilabizálni 95 tételét. Wormsban is körbejártam a monumentális szoborcsoportot.
      Számtalan múzeumban nem kevés Lucas Cranach-festményen is azonnal felismerhető volt Luther jellegzetes portréja.
     Végül újra Drezda: az újjáépített Frauenkirche előtt a maradandóság jelképeként újra a Luther-szobor.


     Mindez Sloterdijk - filozófus aggyal - megírt  tanulmánya juttatta eszembe, mely a nzz-ben jelent meg. Számomra Sloterdijk világította meg igazán Luther történelmi jelentőségét. Bevezetőjében rámutatott arra, hogy a régi Európában is, legkésőbb Augustinus óta (i. sz. 364-430) harcias viták színhelye volt. Ezek kezdetben vallásos színezetűek voltak, később politikai jelmezt öltöttek.
     Luther pl. erősen hitt az ördög létezésében (a másik oldal), hisz oly sok mindenben fedezte fel a sátáni akaratot. Wartburg várában láttuk a falon annak a tintának a nyomát, mely akkor keletkezett, amikor Luther a tintásüveget az ördöghöz vágta.
     Luther egyik fontos tétele: az igaz hit a jó alvásról szól, mely megelőzi az örökké tartó alvást. Erre felel egy másik századból Matthias Claudius verse:

                          Pihenjetek le szépen,
                          testvér, az Úr nevében;
                                csipős az éji lég.
                          Uram, ne dönts a gyászba,
                          óvd álmunkat vigyázva,
                          s beteg szomszédunk gyámja légy.
                                               (Részlet, Molnár Imre fordítása)

     Luther számára is azt jelenti a religió, hogy az egyes embernek nem kell félnie attól, hogy sok társa között elpusztul (untergehen). Ugyanakkor Luther a kritika szellemét is megtestesíti. Hatása azon alapul, hogy a fennállót összehasonlítja a kinyilatkoztatással. Kritikája alkalmazott platonizmus: megkettőzi a világot, s a megvalósulót az ideálhoz méri. Platon az Állam c. művében (7. könyv) fejti ki azt a nézetét, hogy a "mi világunk csak egy árnyék-, csak egy látszatvilág, (...) vele szemben a valódi létezés hona az ideák régiója...". (Pais István: A görög filozófia)
     Luther abszolút így gondolkodott. Miután a római egyház azt állította, hogy az evangéliumot testesíti meg, el kellett viselnie, hogy a "jó hír" korrupt formáját Luther összeveti az eredeti romlatlan vízióval.
   

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.