Deák jóslata

Az Ómegyeháza

Az Ómegyeháza

         Egy zalaegerszegi séta emlékét őrzi a fenti kép. Tetszett a régi Megyeháza épülete. Találtam hozzá két idézetet. Az egyik Keresztury Dezsőnek, a város szülöttének a verséből való, a másik Deák Ferenc beszédéből, mely 1833. júl. 13-án hangzott el. A vers megörökíti Deák nemes gondolkodását, ugyanakkor Keresztury személyes emlékeit is közvetíti. A beszéd rideg jóslat:

1.

                                            „A megyei Könyvtár
mellett áll az Ómegyeház, amelyben visszavetette
követi megbízását, mivel ólmosbottal, itallal
szerezte meg azt neki pártja; előtte magaslik
közhely-bölcs államférfiú-mozdulattal szobra,
mely alatt platánok árnyékéban ott golyóztunk,
fogócskáztunk szilaj gyerekekként, s melyet
- tisztelet érte a szülőföldnek! – le nem dönthettek
a képrombolók. A hőskorszakban ide gyűltek
egykor a kuruc vármegye kis-urai.”

(A józanság lángelméi, Deák Ferenc emlékének)

2.

     „Sok kincsekkel áldotta meg a természet hazánkat; de az irigy sors megtagadta tőlünk legszebb áldását, a közértelmet és egyetértést, talán azért, hogy a magyar soha virágzó nagyságra ne emelkedhessék, soha igazán szabad és független ne lehessen. Nem is a külső erőszak fog egykor minket elnyomni, hanem belső egyenetlenség, mely a közerőt és közlelkesedést kifejleni nem engedi, s polgári szabadságunk éltető gyökerein rágódva dúlja fel nemzeti létünket…”

Deák Ferenc    sojtor.eu

Deák Ferenc sojtor.eu

                                            (2012. március)

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.