Carpe diem

 I.
     Vásáry Tamás önéletrajzának (Üzenet) a 2. része a bukaresti VIT-élmények leírásával kezdődik. Óriási csalódás volt számára, hogy nem nyert. Ráadásul halálosan szerelmes volt Házy Erzsébetbe, aki feltehetően csak kisfiúnak tekintette a rajongó zongoraművészt. Vásáry szép, impresszionista képpel érzékelteti kudarcát:

     "Az alkony lilája társra talált a szoba falának olajszürkéjében, és az éjjeliszekrénykén álló fehér virágok szégyenkezve hajtották meg száraikat a szegényes naplemente búcsúja előtt."
     Később: "A szobácska szürkéjét behúzza az este feketéje titkosan meleg, kifürkészhetetlenül telített árnyaival, és a két kuporgó alak körül megsűrűsödött a csend. Lassan nem volt mit kérdezni, nem volt mire válaszolni. Csak azért maradtak még úgy percekig, megmérhetetlenül hosszú percekig, mert nem volt kitől elköszönni."

 

 

 II.

     Egy idézetet kerestem Déry Tibortól. (Valamikor nagyon sokat olvastam könyveit. Sőt, személyesen is okvetetlenkedtem - egy autogram a bizonyíték!) Az arányérzék problematikája foglalkoztatott.
     Átlapozva az Ítélet nincs és A napok hordaléka vaskos köteteit, éreztem, mégsem múlt el teljesen, amit elfed az idő jótékony homálya:

     "A jövőben nem bízom, menetirányunk rossz. Bizalmat csak akkor érdemelne, ha jelenünkön változtatnánk? Hogyan?" (Ítélet...)
     "S a harminc-negyven évvel ezelőtt írt munkáimra ráismerek-e? (...) Én írtam volna? Egy dologra ismerek rá a legjobb esetben - ha jól odanézek -, a mondataim lüktetésére. Igen, úgy látszik, ezt a ritmust a pulzusom verte ki, harminc-negyven-ötven évvel ezelőtt, ugyanazt, amit ma." (A napok...)
     Nagy végre! Bár emlékezetemben másképpen él a szöveg:
     "Elképesztő, hogy épp ez, az arányérzék, mily kevés emberben működik. Hiánya vagy elégtelen munkája miatt nem ismerjük fel illő helyünket társaságban, a társadalomban, a nemzetek közt, a földön, a világban; s ezt ne csak a szerénytelenség rovására írjuk, mert akiben nincs arányérzék, az észre sem veszi, hogy mikor nyúlik ki keze, lába a takaró alól." (A napok...)

Déry Tibor, 1970,     hvg.hu

Déry Tibor, 1970, hvg.hu

III.

     K. Aladár von Kutyafül megint nyitva hagyta a kert kapuját, s a kiszabadult kutya már a második embert harapta meg. Ez a második ember (nekem az első) történetesen a feleségem volt. Szombat lévén, irány az ügyeletes kórház traumatológiája. Jó hír: sokkal többen vannak azok, akik még gyanútlanul élvezik a napot. Carpe diem, az élet szép!

 

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.